Hírek

Tudományos Diákköri Konferencia a 2024/25-ös tanévben

A DE OE TDT nevében tisztelettel tájékoztatom, hogy a 2024/2025-ös tanév helyi TDK Konferenciája 2025. február 5-7. között kerül megrendezésre.
more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2024/2025. tanév 1. félévére

more

Nemzeti Tudósképző Akadémia Program 2024

Folytatódik a Nemzeti Tudósképző Akadémia Program, mely a 2013-ban létrehozott Szegedi Tudós Akadémia multigenerációs tehetséggondozó iskola (http://www.edu-sci.org/) országos szintű kiterjesztése.
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2024. augusztus-október időszakra

Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet tudományos konferencián történő részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző, ÁOK hallgatók számára, akik hazai vagy Európában 2024. augusztus 1. – 2024. október 31. közötti periódusban rendezendő konferencián szándékoznak előadást tartani vagy posztert bemutatni, amelyben a pályázó hallgató az első és egyben prezentáló szerző.

A pályázat beadásának határideje: 2024. Május 3., déli 12 óra, elektronikusan a  tdk@med.unideb.hu címre. A tárgyba kérjük beleírni "Konferencia-támogatási pályázat 2024. V." !

A pályázati periódusban az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) Magyarországi Tagozata szervezi a HMAA nyári konferenciáját Várgesztesen (2024. szeptember 6.-7.), melyen való részvétel támogatása szintén igényelhető.
more

Pályázati felhívás Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére a 2023/2024-as tanévben

Az ÁOK-hoz tartozó képzéseken végzős hallgatóknak kiírt pályázat 2024. május 16. déli 12 órás beadási határidővel.
more

2024. évi TDK konferencia képei

TDK, konferencia megnyitó és szekciók, ÁOK, ETK, FOK, GYTK, DE
 
TDK, konferencia záró, ÁOK, ETK, FOK, GYTK, DE
more

TDK Konferencia emléklapok 2024

A 2023/2024-es TDK Konferencián való részvételért járó igazolásokat e-mailben kiküldték 2024.02.25-én.
Ammenyiben előadóként nem kapott emléklapot, kérem, jelezze a
tdk@med.unideb.hu címen 2024.02.28. éjfélig.
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2024. március-augusztus időszakra

Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet tudományos konferencián történő részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző, ÁOK, FOK, GYTK, ETK hallgatók számára, akik hazai vagy Európában 2024. március 1. – 2024. augusztus 31. közötti periódusban rendezendő konferencián szándékoznak előadást tartani vagy posztert bemutatni, amelyben a pályázó hallgató az első és egyben prezentáló szerző.

A pályázat beadásának határideje: 2024. Március 6., déli 12 óra, elektronikusan a  tdk@med.unideb.hu címre. A tárgyba kérjük beleírni "Konferencia-támogatási pályázat 2024. II." !
 
more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2023/2024. tanév 2. félévére

more

Konferencia felhívások

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség felhívja minden kutatás iránt érdeklődő, magyar anyanyelvű hallgató figyelmét a 31. alkalommal megrendezendő Tudományos Diákköri Konferenciára, amelynek időpontja 2024. április 24-27.
A dolgozatok absztraktjának beküldési határideje  2024.február 26 - március 3., a beküldés megfelel a regisztrációnak, míg a regisztrációs díjak befizetésére 2024.március 20-29. között kerül sor.
További információ: 
https://tdk.mmdsz.ro/

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Tehetség Program, valamint a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával meghirdeti a XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (XVIII. KTDK).
A KONFERENCIA IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNE: 2024. május 17., II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász
További információk ITT
more

2024. évi TDK konferencia eredményei

A díjazottak elérhetősége itt.

A díjazottaknak járó át nem vett oklevelek keddtől (2024. febr. 13.) a Tanulmányi Osztályon Barta Zsuzsa TDT adminisztrátortól vehetők át.

A részvételért járó oklveleket elektronikusan postázzuk.

Az elhangzott TDK-s előadásokat kevés kivételtől eltekintve a bíráló bizottságok elfogadták a diplomamunka jeles (5) eredményű védéseként. Akiknél nem, azokat a témavezetőikkel együtt hamarosan e-mail-ben értesítjük!
more

2024 TDK Előadások feltöltése

 
https://oetdk.unideb.hu/user/conference/presentation

További információk ITT
more

2024. Absztraktkötet

A végleges verzió elérhető itt

ÚJDONSÁG: a konferenciához online program is készült, ami itt érhető el: https://www.tdk2024.hu
more

2024. Absztraktkötet 1. verzió

ITT
more

Megnyílt a 2023/24-es TDK előadások feltöltésének felülete

További információk ITT
more

FRISSÍTETT: 2024-es TDK Konferencia beosztása

A beosztás ITT érhető el.

Esetleges pontatlanságok visszajelzését várjuk 2024.01.23. éjfélig (fagyasmiklos@med.unideb.hu és kristof.endre@med.unideb.hu)
more

MEGNYÍLT a regisztráció és absztrakt feltöltés a 2024-es TDK konferenciára

A regisztráció és absztrakt feltöltés határideje: 2024. január 10. éjfél!
 
A regisztrációval és absztrakt feltöltéssel kapcsolatos információk az alábbi linken elérhetők:
itt

On-line előadásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha az előadó VI. éves általános orvostanhallgató, V. éves fogorvostan hallgató, vagy V. éves gyógyszerészhallgató, klinikai gyakorlatát igazoltan a TDK Konferencia idejében külföldön tölti és korábban már tartott legalább egy elsőszerzős TDK előadást. Ezt kérem jelezzék a megjegyzésben, illetve e-mailben a hivatalos igazolást csatolva a TDT oktatói titkárjainak: kristof.endre@med.unideb.hu és fagyasmiklos@med.unideb.hu
more

Tudományos Diákköri Konferencia a 2023/24-as tanévben

A DE OE TDT nevében tisztelettel tájékoztatom, hogy a 2023/2024-as tanév helyi TDK Konferenciája 2024. február 7-9. között kerül megrendezésre.
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2023. október-2024. február időszakra

A pályázat beadásának határideje: 2023. Szeptember 27., déli 12 óra, elektronikusan a tdk@med.unideb.hu címre. A tárgyba kérjük beleírni "Konferencia-támogatási pályázat 2023. IX." !
 
more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2023/2024. tanév 1. félévére

more

Nemzeti Tudósképző Akadémia Program 2023

Folytatódik a Nemzeti Tudósképző Akadémia Program, mely a 2013-ban létrehozott Szegedi Tudós Akadémia multigenerációs tehetséggondozó iskola (http://www.edu-sci.org/) országos szintű kiterjesztése.
more

ÁOK Adatkezelési tájékoztató

ÁOK Adatkezelési tájékoztató <ITT> benne a tehetséggondozással kapcsolatos rész a 3.31.-nél.
more

Eredmény a konferencián való részvétel támogatására a 2023. július-szeptember időszakra pályázathoz

more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2023. július-szeptember időszakra

A pályázat beadásának határideje: 2023. június 6., déli 12 óra.
more

Pályázati felhívás Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére a 2022/2023-as tanévben

Az ÁOK-hoz tartozó képzéseken végzős hallgatóknak kiírt pályázat 2023. június 1. déli 12 órás beadási határidővel
more

Demonstrátori, Endes Pongrác és Kiváló Tudományos Munkáért ösztöndíj pályázatok eredményei 2022/23 2. félév

more

Eredmény a konferencián való részvétel támogatására a 2023. március-június időszakra pályázathoz

more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2023. március-június időszakra

A pályázat beadásának határideje: 2023. február 27-e, déli 12 óra.
more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2022/2023. tanév 2. félévére

more

2023. évi TDK konferencia eredményei

A díjazottak elérhetősége itt.

Az át nem vett oklevelek (részvételi és díjazottaknak járók is) keddtől (2023. febr. 14.) a Tanulmányi Osztályon Barta Zsuzsa TDT adminisztrátortól vehetők át.

Az elhangzott TDK-s előadásokat kevés kivételtől eltekintve a bíráló bizottságok elfogadták a diplomamunka jeles eredményű védéseként. Akiknél nem, azokat a témavezetőikkel együtt hamarosan e-mail-ben értesítjük!
more

Eredmény a konferencián való részvétel támogatására a 2023. február-június időszakra pályázathoz

more

2023-as konferencia absztraktkötet

A végleges verzió elérhető itt.
more

Megnyílt a 2022/23-as TDK előadások feltöltésének felülete

További információk ITT
more

Absztraktkotet 1.verzio

ITT
more

2023-as TDK konferencia beosztása

A beosztás ITT érhető el.
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2023. február-június időszakra

more

MEGNYÍLT a regisztráció és absztrakt feltöltés a 2023-as TDK konferenciára, melyet CSAK személyes jelenléttel rendezünk meg

A regisztráció és absztrakt feltöltés határideje: 2023. január 9. éjfél!

A regisztrációval és absztrakt feltöltéssel kapcsolatos információk az alábbi linken elérhetők:
itt

ENGLISH VERSION:
here
 
more

Új TDK pályamunka rendszer

Tisztelt TDK felelősök, Oktató Kollégák, Kedves Hallgatók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023. január 16-tól a TDK pályamunkák benyújtása megújult felületen történik. A feltöltéshez szükséges link változatlanul a következő:
https://tdk.lib.unideb.hu/

A rendszerek közötti átállás miatt 2023. január 11. és 2023. január 13. között sem a régi, sem az új rendszer nem lesz elérhető. Kérjük, hogy az átállás gördülékenysége érdekében a régi rendszerbe lehetőség szerint már ne töltsenek fel új pályamunkát, hanem legyenek kedvesek a megújult felületet használni 2023. január 16-a után.

Bármilyen technikai probléma esetén kérjük, keressék Barta Zsuzsanna TDK adminisztrátort (tdk@med.unideb.hu , mellék: 58002).

more

Demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok eredményei 2022/23 1. félév

more

Tudományos Diákköri Konferencia a 2022/23-as tanévben

A DE OE TDT nevében tisztelettel tájékoztatom, hogy a 2022/2023-as tanév helyi TDK Konferenciája 2023. február 8-10. között kerül megrendezésre.
more

Eredmény a konferencián való részvétel támogatására a 2022. október -2023. január időszakra pályázathoz

Támogatást nyertek:
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2022. október -2023. január időszakra

A pályázat beadásának határideje: 2022. szeptember 27-e, déli 12 óra. A pályázatot kizárólag elektronikus formában kell elküldeni a tdk@med.unideb.hu címre. A tárgyba kérjük beleírni "Konferencia-támogatási pályázat" !
more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2022/2023. tanév 1. félévére

A pályázatokat a honlapra történő bejelentkezés (jobb felső sarok) után elérhető elektronikus űrlapon kell beadni.
A demonstrátori státuszra és egyben az Endes Pongrác-ösztöndíjra szolgáló pályázat űrlapja: https://oetdk.unideb.hu/user/demonstration/v4
A kiváló tudományos munkáért ösztöndíjra szolgáló pályázat űrlapja:
https://oetdk.unideb.hu/hu/hallgatoknak/osztondijpalyazat-beadasa/kivalo-tudomanyos-munkaert-osztondij
 
more

Nemzeti Tudósképző Akadémia Program 2022

A Nemzeti Tudósképző Akadémia Program célja az orvosbiológiai kutatások iránt elkötelezett kiemelkedő képességű hallgatók támogatása. A Programba a hallgatók egységes felvételi eljárást követően kerülnek be, ahol kiemelt mentori- és ösztöndíj-támogatásban részesülnek. A Debreceni Egyetemen bevonni kívánt hallgatók száma 2022-ben 5 fő, a következő években a felvettek számának további fokozatos emelkedésével lehet számolni.
 

A felvételi eljárás menete az I.-II.-éves, valamint a felsőbbéves, kiemelkedő TDK tevékenységet megvalósító hallgatók számára eltérő.
A jelentkezési határidő: 2022. szeptember 15.
A Nemzeti Tudósképző Akadémia felhívást tartalmazó szórólap és a részletes pályázati felhívásokat tartalmazó dokumentumok:
Szórólap
Pályázati felhívás (I.-II.-éves)
Pályázati felhívás (felsőbbéves)

A Nemzeti Tudósképző Akadémia mentorai szintén pályázati úton kerülnek kiválasztásra.
Az új mentori pályázatokat 2022. szeptember 22-ig várjuk. A korábban mentorkét regisztrált oktatóknak új pályázatot nem szükséges benyújtaniuk.
Pályázati felhívás mentornak

more

Pályázati felhívás Roska Tamás tudományos előadás tartására

Az OTDT idén is meghirdette a Roska Tamás előadás megtartására kiírt pályázatot.
A Roska Tamás Tudományos Előadás maximum 20 perc időtartamú, magyar nyelvű tudományos konferencia előadás, mely a tudományos közlemények követelményeinek megfelelő hivatkozásokkal felszerelve, a tudományterület kutatásmódszertani szabályainak megfelelően, saját, új tudományos eredményeket összegezve, élőszóban hangzik el plenáris előadás formájában.

A pályázati felhívás elérhetősége:
https://otdk.hu/storage/pages/roska/Roska%20Tamas%20eloadas_palyazati%20felhivas_2023_final.pdf

További információk:
https://otdk.hu/hallgatoknak/roska-eloadas

Elektronikus pályázati felület:
http://roskapalyazat.otdt.hu/login

Benyújtási határidő: 2022. szeptember 30.
more

Pályázati felhívás Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére a 2021/2022-es tanévben

Az ÁOK-hoz tartozó képzéseken végzős hallgatóknak kiírt pályázat 2022. június 1. déli 12 órás beadási határidővel
more

Kiváló tudományos munkáért, demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok eredményei 2021/22 2. félév

more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2022. április - augusztus időszakra

more

Új konferencia felhívás

XX. Szentágothai Konferencia és Verseny
MULTIDISZCIPLINÁRIS TUDOMÁNYOS NEMZETKÖZI KONFERENCIA és HALLGATÓI VERSENY

részletek:
Honlap Linkje
és
PDF

more

Pályázati lehetőség kiemelkedő tudományos tevékenységet folytató TDK-zó hallgatóknak

Megjelent  a „Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj – A pályázat kódja: NTP-NFTÖ-22” című pályázat, amelyre TDK-zó hallgatók is pályázhatnak:

https://emet.gov.hu/nemzet-fiatal-tehetsegeiert-osztondij-a-palyazat-kodja-ntp-nfto-22/ 

more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2021/2022. tanév 2. félévére

more

A 2021/22-es TDK konferencia eredményei

Az eredmények:
ITT

Védésként azok vitája nem lett elfogadva, akik nem tartották meg az előadásukat.
Ezen kívül még 5 elhangzott TDK előadást nem fogadott el a zsűri a diplomamunka védésként.
Őket levélben külön értesítettük.
more

Fontos információk

A konferencia webex linkjei: ITT
Absztraktkötet: ITT
more

Webex technikai próba jelentkezés

Az előadások kipróbálására 2022. február 21. és 22., 15:00-18:00, később kiküldött elérhetőségű Webex felületen lesz lehetőség. A részletesebb időpontokra való jelentkezés az alábbi linkeken keresztül lehetséges.

1. Webex terem

2. Webex terem

Mindenkit arra kérünk, csak az egyik linken foglaljon időpontot.

 

more

A 2022-es TDK konferencia VÉGLEGES beosztása

FINAL schedule of the conference 2022
ITT/HERE
more

2022-es TDK konferencia technikai információk és előadásfeltöltés

Kedves Hallgatók!

A 2022-es TDK konferenciával kapcsolatos technikai információkat és segédletet az előadásfeltöltéshez az alábbi fájlban találhattok:
LINK
more

A 2022-es ONLINE rendezendő TDK konferencia programja

ITT
more

MEGNYÍLT a regisztráció és absztrakt feltöltés a 2022-es TDK konferenciára, melyet (a jelenleg érvényes szabályozás értelmében) ONLINE rendezünk majd meg

A regisztráció és absztrakt feltöltés határideje: 2022. január 17. éjfél!

A regisztrációval és absztrakt feltöltéssel kapcsolatos információk az alábbi linken elérhetők:
ITT

ENGLISH VERSION:
HERE
 
more

26. KORÁNYI FRIGYES TUDOMÁNYOS FÓRUM, 2022. március 24-25.

Felhívás:
itt

Érdeklődni a TDT hallgatói elnökénél és hallgatói titkáránál lehet.
more

III. Semmelweis Tehetségkonferencia, 2022. február 19-20.

További részletes információ a konferenciáról:
III. Semmelweis Tehetségkonferencia – Korányi Frigyes Szakkollégium

Érdeklődni a TDT hallgatói elnökénél és hallgatói titkáránál lehet.
more

Nemzeti Tudós Akadémia Program, pályázati lehetőség TDK-zó hallgatóknak

A Nemzeti Tudós Akadémia Program célja az orvosbiológiai kutatások iránt elkötelezett kiemelkedő képességű hallgatók támogatása. A Programba a hallgatók egységes felvételi eljárást követően kerülnek be, ahol kiemelt mentori- és ösztöndíj-támogatásban részesülnek.
A felvételi eljárás menete az I.-II. éves, valamint a felsőbb éves, kiemelkedő TDK tevékenységet megvalósító hallgatók számára eltérő. A  jelentkezési határidő: 2021. november 29, illetve november 30.
more

Kiváló tudományos munkáért, demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok eredményei 2021/22 1. félév

more

Tudományos Diákköri Konferencia a 2021/22-es tanévben

more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2021. november - 2022. január időszakra

A pályázat beadásának határideje: 2021. október 25-e, déli 12 óra.
more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2021/2022. tanév 1. félévére

more

A 35. OTDK digitális oklevelei

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferenciák történetében első alkalommal digitálisan is kiállításra kerültek az oklevelek, amelynek eredményeként a hallgatók az OTDT online rendszerében pályamunkájukhoz kapcsolódóan a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia okleveleinek digitális változatát (részvételi, témavezetői, helyezési és különdíjas) el tudják érni. Az oklevelek Prof. Dr.  Szendrő Péternek, az OTDT elnökének elektronikus hitelesített aláírásával vannak ellátva. A többszerzős pályamunkák vonatkozásában az oklevelek minden esetben tartalmazzák az összes szerző nevét.  A hallgatók az OTDT online rendszerbe történő belépést követően az „Áttekintés” menüpontban megtalálják az oklevelek linkjeit (Oklevél letöltése zöld gomb). Amennyiben egy hallgató több pályamunkát mutatott be a 35. OTDK-n, akkor a pályamunkák címei az „Áttekintés” menüpontban egymás alatt jelennek meg, és minden cím alatt az adott pályamunkához tartozó oklevelek tölthetők le.
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2021. június -2021. október időszakra

Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet tudományos konferencián történő részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző, az ÁOK, NK, FOK, GYTK vagy EK bármely szakán tanuló hallgatók számára, akik hazai vagy Európában rendezendő konferencián szándékoznak előadást tartani vagy posztert bemutatni, amelyben a pályázó hallgató az első szerző. A támogatás elbírálásánál előnyben részesülnek a helyi konferencián díjazott (1-3. helyezett és különdíjas) hallgatók.

Call for application for conference-participation funding between June 2021 and October 2021.
For english, see the following link: >>LINK<<

 
A konferencia Magyarországon vagy Európa bármely országában 2020. április 1. – 2020. október 31. közötti periódusban kerüljön megrendezésre.
A pályázat elbírálásának szempontjai:
Helyi és országos TDK konferencián tartott előadások, pályamunkák, in extenso közlemények, nem TDK konferencián tartott előadás/poszterbemutatás.
A nyertesek a legmagasabb pontszámú pályázatot benyújtó hallgatókból kerülnek ki, akik számára a pályázat utólagos anyagi támogatást nyújt, melyet regisztrációs díj, szállásköltség (Belföldi utazás esetén max. br. 15 000 Ft/fő/éj, külföldi esetén max. br. 150 EUR/fő/éj) illetve útiköltség utólagos térítésére lehet használni.
 
Minden jelentkezőnek csatolnia kell a konferencián bemutatandó előadáshoz tartozó absztraktot (cím, szerzőlista), a konferencia nevét, időpontját, helyszínét és internetes honlapját illetve az igényelt támogatás összértékét ÉS részletes felosztását (regisztrációs díj, szállásköltség, útiköltség). Szükséges továbbá elérhetőségként egy e-mail címet is megadni és arról is nyilatkozni, hogy nyertes pályázat esetén az utazást hogyan tervezi (autó, vonat vagy repülő) és hogy a konferenciára az absztraktját elfogadták-e már vagy arról majd a későbbiekben a konferencia szervezői fognak dönteni.
A pályázóknak vállalniuk kell, hogy
  1. az absztraktjukban feltüntetetik a következőt:
Támogató: EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009   vagy       Support: EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009
amennyiben ez nem történik meg, a költségek utólagos megtérítését nem fogjuk tudni megoldani.
  1. az utazás, szállásfoglalás, regisztrációval kapcsolatos bármilyen ügyintézés ELŐTT egyeztetni kell a pályázatnak megfelelő elszámolási követelményeket
  2. részvétel lemondás esetén anyagi/visszatérítési kötelezettség terheli a hallgatót.

A pályázatban feltüntetett valamennyi tudományos diákköri tevékenységet igazolni szükséges a következő dokumentumok benyújtásával:
-helyi és országos TDK konferencián tartott előadások: a TDT honlapjáról letölthető igazolás segítségével
-pályamunkák: a TDT honlapjáról letölthető igazolás segítségével
-in extenso közlemények: a cikk megjelenési idejét és helyét, valamint absztraktját is tartalmazó címoldalának fénymásolata (illetve amennyiben a fenti három információ nincs a címoldalon akkor további oldalak is)
-nem TDK konferencián történő részvétel: a konferenciakiadvány címlapjának és absztraktot tartalmazó oldal(ai)nak másolata
 


A pályázat beadásának határideje: 2021. június 1-je, déli 12 óra. A pályázatot kizárólag elektornikus formában kell elküldeni a tdk@med.unideb.hu címre. A tárgyba kérjük beleírni "Konferencia-támogatási pályázat" !
 
A hiányos vagy határidő után beérkezett pályázatokat (vagy igazolásokat) nem tekintjük érvényesnek. Az elbírálást követően a pályázat eredményét a honlapon közzétesszük és a nyerteseket e-mailben értesítjük a teendőkkel kapcsolatban, várhatóan június 10-ig.

Ajánlott konferenciák:
HMAA Füred 2021


more

Pályázati felhívás Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére a 2020/2021-es tanévben

more

A Debreceni Egyetem 35. OTDK, Orvos- és Egészségtudományi szekcióján díjazott előadásai

more

Igazolás TDK helyezésről pályázatokhoz

Kedves Hallgatók!

A járványhelyet miatt a TDK konferencia okleveleinek átadása sajnos csúszik ameddig az egyetemlátogatás ismét lehetővé válik.

Amennyiben valakinek határidős ügyhöz (pályázat, stb.) van szüksége az oklevélre, annak igazolást állítunk ki.
A következő információkat írja meg Szabó Máté hallgatói elnöknek (mate193a [kukac] gmail.com):

-Név
-Tagozat pontos neve
-Helyezés
-Pályázat neve, beadási határideje
more

Kiváló tudományos munkáért, demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok eredményei 2020/21 2. félév

more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2020/2021. tanév 2. félévére

A pályázatokat a honlapra történő bejelentkezés (jobb felső sarok) után elérhető elektronikus űrlapon kell beadni.
more

2021-es TDK konferencia eredmények

Kedves Hallgatók!

A 2021-es konferencia eredményei megtekinthetők az alábbi linken: >>LINK<<
A bírálóbizottságok a versenyen kívül indult előadásokat kivéve valamennyi megtartott előadást elfogadták diplomamunka jeles érdemjegyű védéseként.
more

2021-es TDK konferencia bejelentkezés

Kedves Témavezetők, Kedves Hallgatók!

Szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy az egyes tagozatokra külön meghívókat NEM fogunk kiküldeni, a termek elérhetőségei és a pontos beosztás az absztraktkötetben található meg.
https://oetdk.unideb.hu/hu/konferencia-2021/absztraktkotet
Kérjük a hallgatókat, a tagozat kezdete előtt legalább 15 perccel szíveskedjenek belépni a megfelelő terembe.
 
more

Technikai próba linkek

Kedves Hallgatók!

A technikai próbához tartozó linkek a következők:
Aki a TDKpróba/SSAtest-re regisztrált: >>LINK<<
Aki a TDKpróba2/SSAtest2-re regisztrált: >>LINK<<
more

2021-es TDK konferencia absztraktkötet és technikai próba linkek

Kedves Hallgatók!

A 2021-es TDK konferencia végleges absztraktkötete elérhető: >>LINK<<

A mai napon (02.08) 15.00-tól kezdődő technikai próbára az alábbi linken lehet bejelentkezni: >>LINK<<
A holnapi napon (02.09) 15.00-tól kezdődő technikai próbára az alábbi linken lehet bejelentkezni: >>LINK<<

Kérjük, érkezzenek a regisztrációnak megfelelő idősávban, másként nem tudjuk biztosítani a próba lehetőségét.
Bejelentkezés előtt olvassák el a handoutot: >>LINK<<
more

2021-es TDK konferencia technikai próba regisztráció

Kedves Hallgatók!

A 2021-es TDK konferencia technikai próbájára az alábbi linken tudnak regisztrálni: >>LINK<<

Kérjük, a gördülékenyebb próba érdekében olvassák el a technikai segédletet: >>LINK<<
more

2021-es TDK konferencia végleges beosztása

A konferencia előzetes beosztása ide kattintva érhető el.
more

2021-es TDK konferencia technikai információk

Kedves Hallgatók!

A 2021-es TDK konferenciával kapcsolatos technikai információkat és segédletet az előadásfeltöltéshez az alábbi fájlban találhattok: >>LINK<<
more

Változás a pályamunka feltöltés utáni teendőkben a járványügyi helyzethez igazodva

Azok a hallgatók, akik személyesen találkoznak a témavezetőjükkel, aláírathatják vele az előlapot, amit azután szkennelve vagy fotózva el kell küldeni a tdk@med.unideb.hu címre. Aki ezt nem tudja megoldani, elég, ha jelzi az említett e-mail-címen a feltöltés tényét, a pályamunkát a TDK adminisztrátora fogja elküldeni a témavezetőnek jóváhagyásra. A TDK felelős és a tanszékvezető aláírásától ebben a helyzetben eltekintünk.
more

Konferencia felhívás az online megrendezendő VolgaMedScience-re

2021. március 16-17-én kerül megrendezésre a VolgaMedScience, melyre a jelentkezési határiő február 1.!
Nevezési díj nincs, a konferenciát a Webex felületén fogják tartani.
További részletek az angol nyelvű tájékoztatóban >>ITT<<
more

MEGNYÍLT a regisztráció és absztrakt feltöltés a 2021-es TDK konferenciára, melyet ONLINE rendezünk majd meg

A regisztráció és absztrakt feltöltés meghosszabbított és VÉGSŐ határideje: 2021. január 15. éjfél!

A regisztrációval és absztrakt feltöltéssel kapcsolatos információk az alábbi linken elérhetők:

>>SEGÉDLET<<

ENGLISH VERSION:
>>ABSTRACT UPLOAD<<
more

2021-es TDK konferencia regisztráció és absztrakt feltöltés

A 2021-es TDK konferenciára a regisztráció HAMAROSAN nyílik, addig is az absztrakt formai követelményei: 
-szóközökkel együtt szigorúan maximum 2200 karakter hosszúság,
-képet, diagramot, táblázatot NEM tartalmazhat!!
Az absztrakt feltöltési határideje változatlanul: 2021. január 11. éjfél
more

Demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok eredményei 2020/21 1. félév

more

Tudományos Diákköri Konferencia a 2020/21-es tanévben

A DE OE TDT nevében tisztelettel tájékoztatom, hogy a 2020/2021-es tanév helyi TDK Konferenciája 2021. február 10-12. között kerül megrendezésre.
A helyi TDK konferenciára a jelentkezés és absztraktfeltöltés határideje 2021. január 11. éjfél, e határidőig kell elektronikusan leadni a jelentkezést, feltölteni az absztraktot és megjelölni a kiválasztott tagozatokat. A jelentkezés a https://oetdk.unideb.hu/hirek honlapon létrehozott regisztrációs felületen keresztül történik majd.
more

ONLINE OTDK Konferencia

A koronavírus-járványra való tekintettel a 35. OTDK 2021 tavaszán online kerül megrendezésre.

KÖZLEMÉNY
more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2020/2021. tanév 1. félévére

A pályázatokat a honlapra történő bejelentkezés (jobb felső sarok) után elérhető elektronikus űrlapon kell beadni.

more

Meghosszabbított leadási periódus és teljesen elektronikus ügyintézés a Weszprémi-díj és Török József-díj pályázatok kapcsán

Leadási határidő: 2020. június 12., déli 12 óra

Mivel a személyes ügyintézés szünetel, a Tanulmányi Osztály által hitelesített indexmásolat elektronikus formában kerül kiadásra, melyet az adott évfolyam előadójának küldött e-mailben igényelhet meg. Minden egyéb esetlegesen szükséges igazolást szintén e-mail-ben kérjen be a megfelelő helyről.

 
more

Pályázati felhívás Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére a 2019/2020-as tanévben

more

VÁLTOZÁS a TDK munkák diplomamunkaként történő elfogadtatásában:

Az elfogadtatásról szóló nyomtatványt (https://oetdk.unideb.hu/public/upload/adatlapok/TDK%20to%20diplmunka%20adatlap.pdf) és amennyiben szükséges a társszerzői hozzájárulást (https://oetdk.unideb.hu/hu/hallgatoknak/letoltheto-dokumentumok) is, kinyomtatva és a hallgató által aláírva majd beszkennelve vagy jó minőségben lefotózva kérjük elküldeni e-mailben a tdk@med.unideb.hu címre. Az elfogadtatásról szóló nyomtatvány a későbbiekben lesz aláírva, de az adatok ellenőrzése után hivatalosan értesítjük a kari adminisztrátorokat az elfogadásról.
more

Demonstrátori, Endes Pongrác ösztöndíj és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok eredményei 2019/20 2. félév

more

VÁLTOZÁS a demonstrátori (egyben Endes Pongrác) ösztöndíjak beadásával kapcsolatban

A kinyomtatott pdf-et aláírás után elektronikusan, e-mailben kell ellküldeni a TDK felelősöknek, akiknek a listája itt található: https://oetdk.unideb.hu/hu/a-tudomanyos-diakkor/intezeti-tdk-felelosok

A leadási határidő változatlan.
more

VÁLTOZÁS a konferencián való részvétel támogatására a 2020. április -2020. október időszakra pályázatok beadásában

A pályázat teljes anyagának benyújtása elektronikusan kell történjen az alábbi e-mail címre:
tdk@med.unideb.hu
A levél tárgyának a következőt jelöljék meg: konferencián való részvétel támogatására a 2020. április -2020. október időszakra pályázat, és a pályázó hallgató neve
A leadási határidő változatlan.
more

VÁLTOZÁS a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadásában

A pályázat teljes anyagának benyújtása elektronikusan kell történjen az alábbi e-mail címre:
tdk@med.unideb.hu
A levél tárgyának a következőt jelöljék meg: Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázat, és a pályázó hallgató neve
Az TDK előadások és TDK pályamunkák igazolása nem személyesen kell hogy megtörténjen, azokat is elektronikusan intézzük, csak a kitöltött nyomtatványt (https://oetdk.unideb.hu/public/upload/igazolas_adatlap_2018.pdf) kell elektronikusan leadni aláiratás nélkül.
A leadási határidő változatlan.
more

Megnyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2019/2020. tanév 2. félévére

A pályázatokat a honlapra történő bejelentkezés (jobb felső sarok) után elérhető elektronikus űrlapon kell beadni.
A demonstrátori státuszra és egyben az Endes Pongrác-ösztöndíjra szolgáló pályázat űrlapja:
https://oetdk.unideb.hu/user/demonstration/v4
A kiváló tudományos munkáért ösztöndíjra szolgáló pályázat űrlapja:
https://oetdk.unideb.hu/hu/hallgatoknak/osztondijpalyazat-beadasa/kivalo-tudomanyos-munkaert-osztondij
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2020. április -2020. október időszakra

Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet tudományos konferencián történő részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző, az ÁOK, NK, FOK, GYTK vagy EK bármely szakán tanuló hallgatók számára, akik hazai vagy Európában rendezendő konferencián szándékoznak előadást tartani vagy posztert bemutatni, amelyben a pályázó hallgató az első szerző. A támogatás elbírálásánál előnyben részesülnek a helyi konferencián díjazott (1-3. helyezett és különdíjas) hallgatók.

Call for application for conference-participation funding between April 2020 and October 2020.
For english, see the following link: >>LINK<<

 
more

2020-as TDK konferencián készült képek

Kedves Hallgatók!

A TDK konferencián készült képek bejelentkezés után az alábbi linken érhetők el: >>KÉPEK<<

Dear Students,

The pictures of the SSA Conference can be viewed (after logging in) on the following page: >>PICTURES<<
more

2020-as TDK konferencia eredményei

Kedves Hallgatók!

A 2020-as helyi TDK konferencia eredményeit az alábbi fájlban tekinthetitek meg: >>LINK<<
Akik megtartották az előadásukat ÉS nem kaptak külön e-mail értesítést, az előadást a diplomamunka jeles érdemjegyű védéseként fogadta el a bizottság.


Dear Students,

The results of the 2020 SSA conference can be viewed here: >>LINK<<
Those, who have given their presentations and has not recieved an e-mail stating otherwise, the presentation has been accepted with excellent mark for their thesis defence.
more

Tudományos Diákköri Konferencia - 2020 - VÉGLEGES PROGRAM

2020-as TDK végleges programja:

>>absztraktkötet2020<<
more

Megnyílt az előadásfeltöltés a 2019/20-as TDK konferenciára

Az előadás formai követelményeireől és a feltöltés menetéről az alábbi fájl nyújt segítséget:

>>SEGÉDLET<<

A feltöltési határiő 2020. február 23. 23:59!
more

Előadás feltöltés 2019/20-as TDK konferenciára

Az előadás feltöltés a 2019/20-as TDK konferenciára hamarosan nyílik!
Addig is az előadásokkal kapcsolatos információk: 
more

2019-20-as TDK konferencia előzetes beosztás

A 2019-20-as TDK konferencia előzetes beosztása megtekinthető:

The timetable for the 2019-2020 TDK conference can be viewed:

>>ITT<<
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2020. március -2020. július időszakra

Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet
tudományos konferencián történő részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri
tevékenységet végző, az ÁOK, NK, FOK, GYTK vagy EK bármely szakán tanuló, akik hazai
vagy Európában rendezendő konferencián szándékoznak előadást tartani vagy posztert
bemutatni, amelyben a pályázó hallgató az első szerző. A támogatás elbírálásánál előnyben
részesülnek a helyi konferencián díjazott (1-3. helyezett és különdíjas) hallgatók.
more

MEGNYÍLT a regisztráció és absztrakt feltöltés a 2020-as TDK konferenciára

A regisztráció és absztrakt feltöltés határideje: 2020. január 20. éjfél!

A regisztrációval és absztrakt feltöltéssel kapcsolatos információk az alábbi linken elérhetők:
>>/public/upload/TDK%20jelentkezesi%20segedlet_2020.pdf<<

ENGLISH VERSION:
>>/public/upload/TDK%20jelentkezesi%20segedlet_2020_ENG.pdf<<
more

2020-as TDK konferencia regisztráció és absztrakt feltöltés

A 2020-as TDK konferenciára a regisztráció HAMAROSAN nyílik, addig is az absztrakt formai követelményei: 
-szóközökkel együtt szigorúan maximum 2200 karakter hosszúság,
-képet, diagramot, táblázatot NEM tartalmazhat!!
more

Demonstrátori, Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok eredményei 2019/20 1. félév

more

Pályázati felhívás a II. Semmelweis Tehetségkonferenciára

A Semmelweis Tehetségkonferencia először 2019 februárjában került megrendezésre Dabason. A konferencia, melyre orvos-, fogorvos- és gyógyszerésztanhallgatók jelentkezhetnek, azzal a céllal indult útjára, hogy lehetőséget biztosítson a hallgatóknak saját tudományos munkájuk bemutatására és egyben mások kutatásának megismerésére is. Bár az egyetemi és országos TDK konferenciák során évről évre sokan prezentálhatják munkájukat, a helyezések és különdíjak mellett gyakran elveszik a többi hallgató témájának részletes megismerésére való törekvés. A Tehetségkonferencián a jelentkezők kötetlen formában mutathatják be eredményeiket, majd az előadásokat követően kerekasztal beszélgetések formájában lehetőség nyílik a további diszkusszióra is. A megbeszélést minden szekcióban neves szakemberek segítik majd. 

A szervezők remélik, hogy a kötetlen beszélgetés az ismerkedés mellett a jövőbeli tudományos együttműködések alapjául is szolgál majd és ezáltal összeköti a különböző egyetemeken tanuló, eltérő érdeklődési körű hallgatókat is. Éppen ezért a szakmai oldalon túl társasági programokkal is készülnek, hogy ezzel is segítsék az új ismeretségek, barátságok kialakulását.

A tavalyi I. Semmelweis Tehetségkonferencia után idén Szarvason kerül megrendezésre a folytatás.

A jelentkezési határidő december 1.!

További információ: http://semmelweis.hu/szakkollegium/ii-semmelweis-tehetsegkonferencia/

Az OE TDT a Debreceni egyetemről pályázó hallgatók utazását (korlátozott mértékben) támogatja. További információ: Szabó Máté (mate193a@gmail.com) és Lukács Luca (lukacsluca1995@gmail.com).

more

Eredményhirdetés a 2019. november-2020. március időszakra, konferencián való részvétel támogatására kiírt pályázati felhívás kapcsán

more

Konferencia felhívás! The International Student Congress Of (bio)Medical Sciences (ISCOMS)!

Konferencia felhívás a 27. International Student Congress Of (bio)Medical Sciences (ISCOMS)-ra!

Megnyílt a jelentkezés a Groningenben (Hollandia) megrendezendő International Student Congress Of (bio)Medical Sciences (ISCOMS)-re, amin a tavaly több mint 800 diák, 50 különböző országból vett részt!
more

TDK pályamunka leadási határidők a 2019/20-as tanévben

more

Tudományos Diákköri Konferencia a 2019/20-as tanévben

A DE OE TDT nevében tisztelettel tájékoztatom, hogy a 2019/2020-as tanév helyi TDK Konferenciája 2020. február 26-28. között kerül megrendezésre.
A helyi TDK konferenciára a jelentkezés és absztraktfeltöltés határideje 2020. január 20. éjfél, e határidőig kell elektronikusan leadni a jelentkezést, feltölteni az absztraktot és megjelölni a kiválasztott tagozatokat. A jelentkezés a https://oetdk.unideb.hu/hirek honlapon létrehozott regisztrációs felületen keresztül történik majd.
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2019. november-2020. március időszakra

Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet tudományos konferencián történő részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző, az ÁOK, NK, FOK, GYTK vagy EK bármely szakán tanuló, akik hazai vagy Európában rendezendő konferencián szándékoznak előadást tartani vagy posztert bemutatni, amelyben a pályázó hallgató az első szerző. A támogatás elbírálásánál előnyben részesülnek a helyi konferencián díjazott (1-3. helyezett és különdíjas) hallgatók.
more

Etikai engedélyekről és tudományos célú adatgyűjtésről

Kedves Hallgatók!

Az etikai engedéllyel és tudományos célú adatgyűjtési kérelemmel kapcsolatos további információk az alábbi linken érhetők el:
>> Etikai engedélyekről és tudományos célú adatgyűjtésről <<
more

Megyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2019/2020. tanév 1. félévére

more

Pályázati felhívás Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére a 2018/2019-es tanévben

more

Pályázati felhívás a „HMAA Balatonfüred 2019” konferencián való részvétel támogatására


Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet meg a „HMAA Balatonfüred 2019” konferencián történő részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző hallgatók számára, akik a konferencián angol vagy magyar nyelvű előadást szándékoznak tartani.
 
more

Demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok eredményei 2018/19 2. félév

more

Megyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2018/2019. tanév 2. félévére

more

2018/19. TDK konferencia képek

Fotók az unideb.hu-n:
Megnyitó és az 1 nap:
https://unideb.hu/tar/fotoalbumok?album=2279901&viewMode=date

Záróünnepség és díjazottak:
https://unideb.hu/tar/fotoalbumok?album=2283093&viewMode=date#/0
more

Eredményhirdetés a 2019. április-június időszakra, konferencián való részvétel támogatására kiírt pályázati felhívás kapcsán

A teendőkkel kapcsolatban kérem, hogy MIELŐBB egyeztessenek Kiss Líviával (klivia@med.unideb.hu, Tel: 55935-ös belső mellék).

Dear Noura Faraj, your application was successful and your expenses (registration fee, travel and accomodation) to the Chromatin and Epigenetics EMBO Workshop up to 60000 HUF can be reimbursed. Please contact Lívia Kiss (klivia@med.unideb.hu, 55935) ASAP about the details (how to request an invoice etc…).
 
more

2019-es konferencia eredményei

A helyetettek és különdíjasok listája az alábbi linken megtalálható.
Akinek nem küldtünk hivatalos e-mail-t az ellenkezőjéről, annak az elhangzott TDK előadását a bíráló bizottság a diplomamunka jeles eredményű védéseként fogadta el.
>>Helyezettek,különdíjasok<<
 
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2019. április-június időszakra

Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet tudományos konferencián történő részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző, az ÁOK bármely szakán tanuló, helyi TDK konferencián már előadást tartó hallgatók számára, akik hazai vagy Európában rendezendő konferencián szándékoznak előadást tartani vagy posztert bemutatni, amelyben a hallgató első szerző. A támogatás elbírálásánál előnyben részesülnek a helyi konferencián díjazott (1-3. helyezett és különdíjas) hallgatók.
 
 
more

Előadás feltöltéssel kapcsolatos probléma

Kérem azon hallgatókat, akik a leírásnak megfelelően és több böngészéből sem tudták az előadásaikat felölteni, hogy küldjék el az előadásukat éjfélig a  szentandrassy.norbert@med.unideb.hu ÉS  radulyarnold27@gmail.com e-mail címekre! 

A kellemetlenségekért elnézést kérünk.
more

Tudományos Diákköri Konferencia 2019 - Végleges program

Bejelntkezés után az alábbi linken elérhető a konferencia végleges programja! 

>>Végleges program<<
more

TÁJÉKOZTATÓ TDK ELŐADÁSOK FELTÖLTÉSÉRŐL

>>ELŐADÁSOKKAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK<<
more

Előadás feltöltési HATÁRIDŐ a 2018/19-es TDK konferenciára

A 2018/19-es TDK konferenciára az előadások feltöltési határideje: 2019. február 10. 23:59 óra.
A feltöltési felület majd később nyílik meg és a teendőket később ismertetjük.
more

MEGNYÍLT a regisztráció és absztrakt feltöltés a 2019-es TDK konferenciára

A regisztrációval és absztrakt feltöltéssel kapcsolatos információk az alábbi linken elérthetők:
>>/public/upload/TDK%20jelentkezesi%20segedlet_2019.pdf<<
more

2019-es TDK konferencia regisztráció és absztraktfeltöltés

A konferenciára a regisztráció regisztráció hamarosan nyílik, addig is az absztrakt formai követelményei:
szóközökkel együtt szigorúan maximum 2200 karakter hosszúság és képet, diagramot, táblázatot NEM tartalmazhat.
more

Demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok eredményei 2018/19 1. félév

more

TDK pályamunka leadási határidők a 2018/19-es tanévben

Olyan TDK pályamunkák esetében, ahol cél az adott tanévben a diplomamunkaként való elfogadtatás, vagy a hallgató az adott tanévben előreláthatóan olyan pályazat benyújtását tervezi, vagy felvételizik, ahol az elfogadott TDK pályamunka feltétel, vagy előny, a 2019 júniusában államvizsgazó ÁOK osztatlan orvosképzésben tanulók számára 2019. február 19, a 2019 augusztusában, vagy novemberében államvizsgazó ÁOK osztatlan orvosképzésben tanulók számára 2019. április 2. Az ÁOK osztott képzésben tanuló hallgatók (ODA, molekuláris biológia, táplálkozástudomány, klinikai laboratóriumi kutató) pályamunka benyújtási határideje 2019. március 5. A Népegeszségügyi kar hallgatói számára a határidő szintén 2019. március 5. A Gyógyszerésztudományi kar, Fogorvostudományi kar és Egészségügyi kar hallgatói számára a TDK pályamunkák benyújtási határideje 2019. február 5.

A pályamunkákat KIZÁRÓLAG az elektronikus pályamunka feltöltési rendszerben kell benyújtani (http://tdk.lib.unideb.hu/). A feltöltést követően az elektronikus rendszer által generált előlapot kinyomtatva, az intézetvezető, a TDK felelős és a témavezető(k) aláírásával ellátva a TDK adminisztrátornak kell leadni (Derzsi Judit, ÁOK Tanulmányi Osztály, 103-as iroda) fenti határidőkig. A pályamunka csak akkor minősül benyújtottnak és a bírálati folyamat akkor veszi kezdetet, ha az aláírt előlap benyújtásra kerül.
Probléma esetén a TDT pályamunka ügyekkel foglalkozó titkára ad felvilágosítást (zsbereczky@med.unideb.hu)
more

Tudományos Diákköri Konferencia a 2018/19-es tanévben

A 2018/19-es tanévben a TDK konferenciát 2019. február 13-15. között rendezzük meg.

A jelentkezés és az absztrakt feltöltésének határideje 2019. január 13. éjfél. melyet a honlapon létrehozott regisztrációs rendszeren keresztül szükséges megtenni.

Kérjük, hogy az intézeti TDK-felelősök legkésőbb a végső leadási határidőt követő napon (január 14. éjfél) a feltöltött absztraktok adatait (cím, előadó, témavezetők) e-mailben juttassák el a TDT oktatói titkára számára (szentandrassy.norbert@med.unideb.hu). Csak azon hallgatók jelentkezését tudjuk elfogadni, akik jelentkeztek elektronikusan és az intézeti TDK felelős által elküldött listán is szerepelnek.

Az elektronikus regisztráció megnyitását és az aktuális teendőket a honlap kezdő oldalán folyamatosan jelezni fogjuk.

more

Megyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2018/2019. tanév 1. félévére

A pályázatokat a honlapra történő bejelentkezés (jobb felső sarok) után elérhető elektronikus űrlapon kell beadni.

more

Pályázati felhívás a 2nd World Congress on Undergraduate Research konferencián való részvétel támogatására

Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet a 2nd World Congress on Undergraduate Research konferencián való részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző, az ÁOK, FOK, GYTK, NK és EK bármely szakán tanuló, helyi TDK konferencián már előadást tartott hallgatók részére, akik olyan előadást tartani vagy posztert bemutatni szándékoznak, amelyben a hallgató első szerző. Előnyben részesülnek a helyi konferencián díjazott (1-3. helyezett és különdíjas) hallgatók.
more

Pályázati felhívás Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanácsa (TDT) pályázatot hirdet az ÁOK nevében Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére. Weszprémi díjra pályázhat minden általános orvostudományi karon tanuló, végzős hallgató. Török József-díjra pályázhat a Debreceni Egyetemen, általános orvostudományi karhoz tartozó osztott képzésben részt vevő, végzős hallgató. A pályázatok célja a kimagasló tudományos tevékenységet és tanulmányi eredményt felmutató hallgatók díjazása. A díj ünnepélyes keretek között a diplomaosztó ünnepségén kerül átadásra. A pályázatokat (a TDT régi honlapjáról (http://tdk.med.unideb.hu/content/let%C3%B6lthet%C5%91-dokumentumok vagy erre a linkre kattintva : urlap_2018 ) letölthető word dokumentum számítógépen történt kitöltése utáni kinyomtatását és pályázó általi aláírását követően) egy példányban 2018. május 18., déli 12 óráig kell eljuttatni az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanácshoz (Derzsi Judit, TDT adminisztrátor, ÁOK Dékáni Hivatal Tanulmányi Osztály, 103. szoba).
more

Demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok eredményei 2017/18 2. félév

more

Eredményhirdetés a „HMAA Balatonfüred 2018” konferencián való részvétel támogatására kiírt pályázati felhívás kapcsán

A TDT Elnöksége minden beérkezett pályázatot támogatásra érdemesnek talált.
Az ÁOK szakjaira járó alábbi hallgatók költségeit (regisztrációs díj, szállás- illetve útiköltség) maximum 40.000 Ft/fő összegig tudjuk megtéríteni, természetesen számla ellenében:
Kovács Kornélia
Nagy Elizabeth
Lengyel Máté
Szuromi Lilla
László Loretta
Mátrai Ádám
Matus Márk
Nagy Kitti
Barta Aliz
 Ők a teendőkkel kapcsolatban kérem, hogy MIELŐBB egyeztessenek Kiss Líviával (klivia@med.unideb.hu, Tel: 55935-ös belső mellék).
 
Horváth Ivett Szalóme, NK-s hallgató költségeit (regisztrációs díj, szállás- illetve útiköltség) maximum 40.000 Ft összegig tudjuk megtéríteni, természetesen számla ellenében. Az ő esetében az eltérő számlázás miatt a teendőkkel kapcsolatban Lilik Tímeát kell keresni (lilik.timea@unideb.hu, Tel: 23142-es belső mellék).
 
Dear Khandan Sara and Javadi Hamid, your application was successful and your expenses (registration fee, travel and accomodation) to the HMAA Balatonfüred 2018 conference up to 40000 HUF/person can be reimbursed. Please contact Zsuzsanna Kékesi (kekesi.zsuzsanna@dental.unideb.hu, 56732) ASAP about the details (how to request an invoice etc…).
more

Pályázati felhívás a „HMAA Balatonfüred 2018” konferencián való részvétel támogatására

more

Eredményhirdetés a 2018. április-június időszakban konferencián való részvétel támogatására kiírt pályázati felhívás kapcsán

A TDT Elnöksége a beérkezett pályázatokat áttekintve a következő döntéseket hozta:
1. Az ÁOK szakjaira járó alábbi hallgatók költségeit az általuk a pályázatban kért mértékig tudjuk megtéríteni, természetesen számla ellenében:
Fazekas László Ádám
Mátrai Ádám Attila
László Loretta
Nagy Kitti
Kurtán Bettina
Lengyel Máté
Matus Márk
Pál Noémi
 
A teendőkkel kapcsolatban kérem, hogy MIELŐBB egyeztessenek Kiss Líviával (klivia@med.unideb.hu, 55935).
 
2. A nem ÁOK szakjaira járó három pályázó hallgató (Bhumika Upreti, Rusznyák Ágnes és Korcsmáros Eszter) pályázata nem felelt meg a pályázat követelményeinek, ezért azok érvénytelenek. Tekintettel azonban a pályázók karának jelen esetben meglévő lehetőségeire az ő pályázatukat a FOK illetve a GYTK tudja támogatni.
A teendőkkel kapcsolatban a GYTK-s hallgatók kérem, hogy MIELŐBB egyeztessenek Csávás Magdolnával (csavas.magdolna@science.unideb.hu, 22472).
 
Dear Bhumika Upreti, please contact Zsuzsanna Kékesi (kekesi.zsuzsanna@dental.unideb.hu, 56732) ASAP about the things to be done.
more

2017/18. TDK konferencia képek

A következő 3 napban elérhetől a TDK konferencián a hivatásos fotós által készített fényképek itt:
https://www.myairbridge.com/eng/#!/email/urL1ez1ArnN

Aki csak nézegetni szeretné annak az unideb.hu-n napokra lebontva a galéria:
1. nap
https://unideb.hu/tar/fotoalbumok?album=2157533&viewMode=category#/0

2. nap
https://unideb.hu/tar/fotoalbumok?album=2157785&viewMode=category#/0

3. nap
https://unideb.hu/tar/fotoalbumok?album=2157983&viewMode=category#/0

Zárás
https://unideb.hu/tar/fotoalbumok?album=2158140&viewMode=category
more

Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására a 2018. április-június időszakra

more

Megyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadása a 2017/2018. tanév 2. félévére

Felhívás demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok beadására a 2017/2018. tanév 2. félévéreA DE Orvos-és Egészségtudományi TDT pályázatot hirdet a 2017/18-as tanév második félévében Endes Pongrác, Endes Pongrác kiemelt és Kiváló Tudományos Munkáért ösztöndíjakra.A pályázatokat a TDT honlapra (https://oetdk.unideb.hu) történő bejelentkezés (jobb felső sarok) után elérhető elektronikus űrlapon kell beadni, a pályázatokkal kapcsolatos felvilágosítás is ott olvasható.

 

Demonstrátori pályázatok:

A demonstrátori státuszra és egyben az Endes Pongrác-ösztöndíjra szolgáló pályázat űrlapja: https://oetdk.unideb.hu/user/demonstration,
a kiváló tudományos munkáért ösztöndíjra szolgáló pályázat űrlapja: https://oetdk.unideb.hu/hu/hallgatoknak/osztondijpalyazat-beadasa/kivalo-tudomanyos-munkaert-osztondij.

 

A kitöltött űrlap PDF változatát kinyomtatva, és a pályázó, valamint az intézeti TDK-felelős és az intézetvezető aláírásával ellátva a TDT adminisztrátorához (Derzsi Judit, ÁOK Tanulmányi Osztály, 103. szoba) kell eljuttatnia az intézeti TDK felelősöknek, ennek határideje: 2018. március 13. 12.00 óra. Az űrlap hiányos, vagy hibás kitöltése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után.

Kiváló tudományos munkáért ösztöndíjra szolgáló pályázatok: A kitöltött űrlapot kinyomtatva és a pályázó aláírásával ellátva, valamint az összes teljesítés igazolását a TDT adminisztrátorához (Derzsi Judit, ÁOK Tanulmányi Osztály, 103. szoba) kell a pályázó hallgatóknak egyénileg eljuttatni, ennek határideje: 2018. március 13. 12.00 óra. Az űrlap hiányos, vagy hibás kitöltése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után. A kinyomtatott változaton nem történhet utólagos átírás, ellenkező esetben a pályázat érvénytelen.

Dr. Erdődi Ferenc                                                                        Dr. Szentandrássy Norbert
a Tudományos Diákköri Tanács elnöke                  a Tudományos Diákköri Tanács oktatói titkára
 
Debrecen, 2018. március 2.


 
 Pályázat száma és címe: EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009 , Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése




                                                                                                                                               

more

2018-as konferencia eredményei

Örömmel jelentjük be, hogy minden EK, NK, ÁOK, TTK, GYTK és FOK-on osztott és osztatlan képzésre járó hallgatónak elfogadtuk védésnek a vitát.

A helyetettek és különdíjasok listája az alábbi linken megtalálható.

>>Helyezettek,különdíjasok<<
more

Pályázati felhívás Stephen W. Kuffler Kutatási Ösztöndíjra

A pályázatról további információk az alábbi dokumentumban, illetve a hivatalos honlapon (www.kuffler.org) érhetőek el.

>>Pályázati felhívás Stephen W. Kuffler Kutatási Ösztöndíj<<
more

Technikai információk az előadásokkal kapcsolatban

  • A TDK előadás hossza 10 perc, melyet 5 perces vita követ; kérjük ennek szigorú betartását. A 10 perces időkeret lejártát a tagozat hallgatói zsűritagja felállással jelzi, ekkor még 30 másodperc áll rendelkezésre az előadás pontlevonás nélküli befejezésére. A 15 perces időtartam elérésekor a hallgatói zsűritag jelzése alapján tagozat levezető elnöke a vitát befejezi, az esetlegesen még tartó előadást megszakítja.
  • Az előadások javasolt formátuma: Microsoft PowerPoint 2007 vagy újabb diavetítés (ppsx). Elfogadott még: Microsoft PowerPoint 2007 pptx vagy Microsoft PowerPoint XP/2003 pps vagy ppt. OpenOffice formátumú előadás NEM elfogadott.
  • Az előadások feltöltése 2018. február 18. (vasárnap) éjfélig kötelező a TDK új honlapjára (https://oetdk.unideb.hu/user/conference/presentation). A feltöltésre szolgáló menüpontot bejelentkezés után érheti el. Az előadások feltöltésére a helyszínen nem lesz lehetőség.
  • A projektor várható felbontása min. 1024x768 pixel, azonban technikai hiba esetén kisebb felbontású projektor használata is előfordulhat.
  • Az előadásokhoz a szervezők lézer-mutatóval kombinált távirányítót bocsátanak rendelkezésre. A számítástechnikai rendszer védelme érdekében ilyen jellegű saját eszközök használata nem megengedett. Hallgatói igény esetén a szervezőbizottság helyszínen lévő tagja is kezelheti a vetítést.
  • Az előadásban videók bemutatását prezentálási nehézségek miatt csak korlátozottan javasoljuk. Amennyiben mégis be kíván mutatni videót, azt WMV (Windows Media Video) formátumba mentse el ugyanazon könyvtárba, ahol a PowerPoint prezentációja van, és úgy illessze be a prezentációba a videót. Ne felejtse el az előadása mellé a videót/videókat is feltölteni a honlapra. Amennyiben ppsx vagy pptx formátumot használ, a prezentációba ágyazza be a videót – ez esetben nem kell mellékelni külön állományban. Se a prezentációt, se a videót tartalmazó állomány neve ne legyen hosszabb 15 karakternél, ne legyen az állománynevekben szóköz és csak az angol ABC kisbetűit, valamint számokat és kötőjelet tartalmazzon. Ékezetes és egyéb speciális karakterek az állománynevekben nem támogatottak.
  • A bírálók különleges figyelmet fordítanak arra, hogy az előadásban bemutatott eredmények mennyiben tekinthetők a hallgató saját munkájának. A bírálat (azaz a pontok megállapítása) során kizárólag a saját munka kerül értékelésre. Ennek megfelelően a saját munkát részletező függelék ábrát nem tartalmazó előadások nem pontozhatóak és diplomamunkaként sem fogadhatók el. Az egyes szerzők hozzájárulását a függelék ábrán külön-külön kötelező részletezni.
  • Minden előadó számára elérhető, de a videót bemutatni kívánó szerzők számára különösen ajánlott az előadás előzetes kipróbálása (2018. február 19., 16:00-19:00, Klinikai Fiziológia Tanszék 007-es terem). Ennek elmulasztása esetén nem vállalunk felelősséget azért, ha a videó lejátszása nem működne a TDK előadás során. A tagozatok előtt NEM lesz lehetőség a feltöltött előadások kipróbálására. A technikai jellegű problémákon kívül más módosítást már NEM áll módunkban elfogadni!
more

A 2018-as TDK Konferencia absztraktkötete

A 2018-as TDK Konferencia absztraktkötete elérhető a következő linken (bejelentkezés után): https://oetdk.unideb.hu/hu/konferencia-2018/absztraktkotet-2018-belepes-utan
more

Pályázati felhívás a 25. Marosvásárhelyi Tudományos Diákköri konferencián való részvétel támogatására

Az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet tudományos konferencián történő részvétel támogatására, kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző, az ÁOK bármely szakán tanuló, helyi TDK konferencián már előadást tartó hallgatók számára, akik a 25. Marosvásárhelyi Tudományos Diákköri konferencián szándékoznak előadást tartani. A támogatás elbírálásánál előnyben részesülnek a helyi konferencián díjazott (1-3. helyezett és különdíjas) hallgatók.

more

TDK konferecia előzetes program 2018

/public/upload/absztraktkotet_elejev5.pdf
more

TÁJÉKOZTATÓ TDK ELŐADÁSOK FELTÖLTÉSÉRŐL

/public/upload/TDK%20eloadasok%20feltoltese_2018_HU.pdf
more

2018-as konferencia regisztráció és absztraktfeltöltés

A regisztációval és absztraktfeltöltéssel kapcsolatos információk az alábbái linken elérhetőek.

/public/upload/TDK%20jelentkezesi%20segedlet_2018.pdf
more

Demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíj pályázatok eredményei 2017/18 I. félév

more

A Debreceni Egyetem, Népegészségügyi Kar, Fizioterápiás Tanszékének II. Módszertani Konferenciája

A konferencia időpontja
2017. november 29. 14:00-18:00 óráig
2017. november 30. 14:00-18:00 óráig
A konferencia helyszíne Kassai úti Campus, TEOKJ 107. sz. előadó
 
more

TDK pályamunka leadási határidők

Azon TDK pályamunkák esetében, ahol cél az adott tanévben a diplomamunkaként való elfogadtatás, vagy a hallgató az adott tanévben előreláthatóan olyan pályazat benyújtását tervezi, vagy felvételizik, ahol az elfogadott TDK pályamunka feltétel, vagy előny, a 2018 júniusában államvizsgazó ÁOK osztatlan orvosképzésben tanulók számára 2018. február 19, a 2018 augusztusában, vagy novemberében államvizsgazó ÁOK osztatlan orvosképzésben tanulók számára 2018. április 2. Az ÁOK osztott képzésben tanuló hallgatók (OLKDA, molekularis biológia, táplálkozástudomány, klinikai laboratoriumi kutató) pályamunka benyújtási határideje 2018. március 5. A Népegeszségügyi kar hallgatói számára a határidő szintén 2018. március 5. A Gyógyszerésztudományi kar, Fogorvostudományi kar és Egészségügyi kar hallgatói számára a TDK pályamunkák benyújtási határideje 2018. február 5.
 
A pályamunkákat KIZÁRÓLAG az elektronikus pályamunka feltöltési rendszerben kell benyújtani (http://tdk.lib.unideb.hu/). A feltöltést követően az elektronikus rendszer által generált előlapot kinyomtatva, az intézetvezető és a TDK felelős aláírásával ellátva a TDK adminisztrátornak kell leadni (Derzsi Judit, ÁOK Tanulmányi Osztály, 103-as iroda) fenti határidőkig. A pályamunka csak akkor minősül benyújtottnak és a bírálati folyamat akkor veszi kezdetet, ha az aláírt előlap benyújtásra kerül.
Probléma esetén a TDT pályamunka ügyekkel foglalkozó titkára ad felvilágosítást (zsbereczky@med.unideb.hu)
more

Tudományos Diákköri Konferencia a 2017/18-as tanévben

A 2017/18-as tanévben a TDK konferenciát 2018. február 21-23. között rendezzük meg.

A jelentkezés és az absztrakt feltöltésének határideje 2018. január 21. éjfél. melyet a honlapon létrehozott regisztrációs rendszeren keresztül szükséges megtenni.

Kérjük, hogy az intézeti TDK-felelősök legkésőbb a végső leadási határidőt követő napon (január 22. éjfél) a feltöltött absztraktok adatait (cím, előadó, témavezetők) e-mailben juttassák el a TDT oktatói titkára számára (szentandrassy.norbert@med.unideb.hu). Csak azon hallgatók jelentkezését tudjuk elfogadni, akik jelentkeztek elektronikusan és az intézeti TDK felelős által elküldött listán is szerepelnek.

Az elektronikus regisztráció megnyitását és az aktuális teendőket a honlap kezdő oldalán folyamatosan jelezni fogjuk.

more

Megyílt a demonstrátori (és egyben Endes Pongrác ösztöndíj-) pályázatok és a Kiváló tudományos munkáért ösztöndíjra szolgáló pályázatok beadása a 2017/2018. tanév 1. félévére

A pályázatokat a honlapra történő bejelentkezés (jobb felső sarok) után elérhető elektronikus űrlapon kell beadni.

A demonstrátori státuszra és egyben az Endes Pongrác-ösztöndíjra szolgáló pályázat űrlapja:

https://oetdk.unideb.hu/user/demonstration

 

A kiváló tudományos munkáért ösztöndíjra szolgáló pályázat űrlapja:

https://oetdk.unideb.hu/hu/hallgatoknak/osztondijpalyazat-beadasa/kivalo-tudomanyos-munkaert-osztondij

Demonstrátori pályázatok:

A kitöltött űrlap PDF változatát kinyomtatva, és a pályázó, valamint az intézeti TDK-felelős és az intézetvezető aláírásával ellátva a TDT adminisztrátorához (Derzsi Judit, ÁOK Tanulmányi Osztály, 103. szoba) kell eljuttatnia az intézeti TDK felelősöknek, ennek határideje 2017. november 14. 12.00 óra. Az egyes intézeti TDK felelősök ezen időpontnál korábbi leadási időpontot határoznak meg a hallgatók számára annak érdekében, hogy a pályázatok idejében eljussanak az ÁOK Tanulmányi Osztályra. Az űrlap hiányos, vagy hibás kitöltése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után. Az elektronikus és a papír alapon beadott pályázat tartalmában (beleértve a szemeszterben oktatott óraszámot is) nem lehet semmilyen különbség, a kinyomtatott változaton pedig nem történhet utólagos átírás, ellenkező esetben a pályázat érvénytelen.

Kiváló tudományos munkáért ösztöndíjra szolgaló pályázatok:

A kitöltött űrlapot kinyomtatva és a pályázó aláírásával ellátva, valamint az összes teljesítés igazolását a TDT adminisztrátorához (Derzsi Judit, ÁOK Tanulmányi Osztály, 103. szoba) kell a pályázó hallgatóknak egyénileg eljuttatni, ennek határideje: 2017. november 14. 12.00 óra. Az űrlap hiányos, vagy hibás kitöltése a pályázat érvénytelenségét vonhatja maga után. A kinyomtatott változaton nem történhet utólagos átírás, ellenkező esetben a pályázat érvénytelen.

Felhívjuk minden tisztelt hallgató és TDK felelős figyelmét, hogy az ösztöndíjak időben történő kifizetését elősegítendő a Tudományos Diákköri Tanácsnak a határidő után beérkezett pályázatokat nem áll módjában értékelni. További információ az ösztöndíjakkal kapcsolatban: Dr. Szentandrássy Norbert (Élettani Intézet)

more

Demonstrátori státusz és Endes Pongrác ösztöndíj

Tisztelt Oktatók/Hallgatók!
 
A demonstrátori és Endes Pongrác ösztöndíj pályázatok hamarosan kiírásra kerülnek, addig is, az ösztöndíj pályázattól függetlenül, a hallgatók az adott Intézetben nyugodtan megkezdhetik a demonstrátori munkát, amennyiben arra az Intézettől engedélyt kaptak.
 
Követelmények a pályázatokhoz
 Nem díjazott demonstrátori státusz feltételei:
  1. szemeszterenként legalább 15 óra oktatás
  2. legalább 4,0-es ösztöndíjindex az utolsó két félév átlagában hatodéves orvostanhallgatók esetén az 5. év két félévében mesterképzésre járó első éves hallgatók esetén az alapképzés féléveit is figyelembe véve az utolsó két félév két lezárt félévvel még nem rendelkező alap- vagy osztatlan képzésre járó hallgatók esetén a már teljesített összes félévet figyelembe véve
Az Endes Pongrác-ösztöndíj kategóriájának feltételei:
  1. szemeszterenként legalább 15 óra oktatás
  2. korábban nem díjazott demonstrátori státuszban oktatott minimum 1 szemeszter
  3. legalább 4,0-es ösztöndíjindex az utolsó két félév átlagában hatodéves orvostanhallgatók esetén az 5. év két félévében mesterképzésre járó első éves hallgatók esetén az alapképzés féléveit is figyelembe véve az utolsó két félév két lezárt félévvel még nem rendelkező alap- vagy osztatlan képzésre járó hallgatók esetén a már teljesített összes félévet figyelembe véve
Az EndesPongrác kiemelt ösztöndíj kategóriájának feltételei:
  1. szemeszterenként legalább 15 óra oktatás
  2. Endes Pongrác-ösztöndíj elnyerése legalább egy korábbi szemeszterben
  3. legalább 4,5-ös ösztöndíjindex az utolsó két félév átlagában hatodéves orvostanhallgatók esetén az 5. év két félévében mesterképzésre járó első éves hallgatók esetén az alapképzés féléveit is figyelembe véve az utolsó két félév két lezárt félévvel még nem rendelkező alap- vagy osztatlan képzésre járó hallgatók esetén a már teljesített összes félévet figyelembe véve
  4. a DE helyi TDK konferenciáján bemutatott elsőszerzős előadás vagy a DE Tudományos Diákköri Tanácsához benyújtott, elfogadott elsőszerzős pályamunka

 
more

Pályázati felhívás Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanácsa (TDT) pályázatot hirdet Weszprémi-díj és Török József-díj elnyerésére. Weszprémi díjra pályázhat minden általános orvostudományi karon tanuló, végzős hallgató. Török József-díjra pályázhat a Debreceni Egyetemen, általános orvostudományi karhoz tartozó osztott képzésben részt vevő, végzős hallgató. A pályázatok célja a kimagasló tudományos tevékenységet és tanulmányi eredményt felmutató hallgatók díjazása. A díj ünnepélyes keretek között a diplomaosztó ünnepségén kerül átadásra. A pályázatokat (a TDT régi honlapjáról (http://tdk.med.unideb.hu/content/let%C3%B6lthet%C5%91-dokumentumok) letölthető word dokumentum számítógépen történt kitöltése utáni kinyomtatását és pályázó általi aláírását követően) egy példányban 2017. május 18., déli 12 óráig kell eljuttatni az Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanácshoz (Derzsi Judit, TDT adminisztrátor, ÁOK Dékáni Hivatal Tanulmányi Osztály, 103. szoba).
 
A pályázathoz MINDENKÉPPEN csatolni kell az alábbi dokumentumok mindegyikét:
  • egy igazolást, melyben az Intézet/Klinika igazgatója igazolja a hallgató TDK tevékenységét,
  • a TDK előadások, pályamunkák kivételével minden publikáció (közlemény, absztrakt) fénymásolatát, tudományos vagy tanulmányi eredményt (pl. tanulmányi verseny) igazoló irat fénymásolatát, ill. konferencia részvétel esetében lehetőleg a konferencia kiadvány vonatkozó részének másolatát,
  • nyelvvizsga bizonyítvány(ok) másolatát,
  • a Tanulmányi Osztály által hitelesített indexmásolatot.
 
A pályázatoknak tartalmaznia kell a következő adatokat:
  • a hallgató által írt tudományos diákköri pályamunkák címei, szerzői és a beadás éve
  • a hallgató által tartott tudományos diákköri előadások (helyi TDK konferencia, más egyetem helyi TDK konferenciája, országos TDK konferencia) címei, szerzői, az előadás éve és az előadó neve, amennyiben az nem egyezik meg az elsőszerzővel
  • in extenso közlemények listája (szerzők, közlemény címe, folyóirat neve, kötet, oldalszám, megjelenés éve)
  • a hallgató által tartott kongresszusi előadások (szerzők, előadás címe, konferencia címe, ideje, helye, az előadó neve, ha az nem egyezik meg az elsőszerzővel)
  • kongresszusi poszterek (szerzők, cím, konferencia címe, ideje, helye)
  • demonstrátorság ideje félévekben
  • nyelvvizsgák (típus, nyelv, megszerzés ideje)
  • összes félév tanulmányi átlageredménye
  • egyéb tanulmányi és tudományos eredmények (pl. tanulmányi versenyek)
  • közösségi tevékenység (pl. MOE, HÖK, TDK).
 
Debrecen, 2017. április 28.
                                                                                                    Dr. Erdődi Ferenc sk.
                                                                                                         egyetemi tanár
                                                                                    a Tudományos Diákköri Tanács elnöke
 
more

A XXXIII. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának eredménye

Az alábbi linken megtalálhatóak a XXXIII. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának eredményei:
>>EREDMÉNYEK<<

Minden résztvevőnek gratulálunk!
more

Kiváló Tudományos Munkáért ösztöndíj, demonstrátori státuszt és az Endes Pongrác ösztöndíjak

A 2016/17. tanév II. félévében Kiváló Tudományos Munkáért ösztöndíjat kap:
 
Fehér Sándor
 
A 2016/17. tanév II. félévében demonstrátori státuszt és az Endes Pongrác-ösztöndíj I. kategóriáját elnyert hallgatók:
 
Pálfi Andrea
Szegeczki Vince
Ráduly Arnold Péter
Matolay Orsolya
Jámbor Anna
Varga Gábor
Balla Gábor
Vincze Anett
Nagy Flóra
Szabó Brigitta
Lajos Anikó
Viszlai Aida
Király Nikolett
Al-Taani Szábit
Marsi Eszter
Galambosi Gréta
Bogár Anita
Tari Dóra
Ritók Adrienn
Oláh Dóra
Oláh Nikolett
Simon Dorina Viktória
Zelizi Dóra
Czibere Bernadett
Tisza Katalin
Szilágyi Bernadett
Nadubinszky Gábor
Csüllög Dóra
 
A 2016/17. tanév II. félévében demonstrátori státuszt és az Endes Pongrác-ösztöndíj II. kategóriáját elnyert hallgatók:
 
Kolostyák Zsuzsanna
Katona Cintia
Lénárt Kinga
Molnár Nikolett
Székely Tímea
Tóth Anita
Okos Andrea
Bánáthy Péter
Abriha Dániel
Farkas Flóra
Gyermán Anna
Csutak Tímea Imola
Jakab-Rácz Evelin Noémi
Kurucz Renáta
Kovács Eszter
Csapó Márton
Szabó Zsuzsa
Kósa Dóra
Dobronyai Vivien
Fehér Ádám
Farkas Márta
Forstner Ágnes
Farkas Flóra
Kothalawala William Jayasekara
Islai Anita
László Loretta
Nagy Nikolett
Lee Yongjin
Reszegi Bettina
Szabó Máté
Törköly Kata
Somossy Anita Irén
Horváth Tamás Béla
Baráth Dávid István
Orosz Fruzsina Zita
Bodnár Ágnes
Egyed Emese
Vajda Áron
Magi Erzsébet
 
A 2016/17. tanév II. félévében nem díjazott demonstrátori státuszt elnyert hallgatók:
 
Arany Petra
Tóth Hajnalka
Széphalmi Zsófia
Fige Éva
Pető Ágota
Bauer Balázs
Erdei Dóra Szibill
Ficsor Fanni
Selejó Petra
Szinai Mihály
Deák Máté Sándor
Varga Anna Viktória
Fülöp Zsanett Nikola
Tóth Péter
Fan Xing
Fejes Tamás
Sándor Gabriella
Nagy Beatrix Katalin
Chiemeka Henry Nnamdi Obia
Poczok Nikolett
Kerék Laura
Rahmani Leila
Éles Zsolt Barnabás
 
 
more

TDK NYÍLT NAP

Újra TDK NYÍLT NAP a DE ÁOK-n 2017. április 11-én!

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi TDT ismét nyílt napot szervez a tudományos kutatás iránt érdeklődő középiskolás diákok számára. A 2017. április 11-én tartandó előadáson és az azt követő laborlátogatásokon a diákok betekintést nyerhetnek egy kutatólabor mindennapjaiba és megismerkedhetnek az ott folyó kutatómunkával. A rendezvény az alábbi támogatással valósul meg:
NTP-HHTDK-16-0034-es számú, Pályázat a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán folyó TDK tevékenység és a 2017. évi helyi TDK konferencia támogatására című pályázathoz kapcsolódóan a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.
more

Pályázati lehetőség a 47. Membrán-transzport konferencián történő előadói részvétel támogatására

Az ÁOK Tudományos Diákköri Tanács pályázatot hirdet kimagasló tudományos diákköri tevékenységet végző, az ÁOK bármely szakán tanuló, helyi TDK konferencián korábban már előadást tartó hallgatók számára, akik a 47. Membrán-transzport konferencián (Sümeg, 2017. május 16-19.) szándékoznak előadást tartani.
 A támogatás elbírálásánál előnyben részesülnek a helyi konferencián díjazott (1-3. helyezett és különdíjas) hallgatók.
 A konferencia 2017. május 16-19. között kerül megrendezésre.
A pályázat elbírálásának szempontjai: Helyi és országos TDK konferencián tartott előadások, pályamunkák, in extenso közlemények, nem TDK konferencián tartott előadás/poszterbemutatás.
A nyertesek számára a pályázat anyagi támogatást nyújt, melyet regisztrációs díjra, szállásköltségre, illetve útiköltségre lehet elkölteni.
 
A pályázatban feltüntetett valamennyi tudományos diákköri tevékenységet igazolni szükséges a következő dokumentumok elektronikus benyújtásával:
-szakmai önéletrajz
-in extenso közlemények: a cikk megjelenési idejét és helyét, valamint absztraktját is tartalmazó címoldalának beszkennelt változata (illetve amennyiben a fenti három információ nincs a címoldalon akkor további oldalak is)
-nem TDK konferencián történő részvétel: a konferenciakiadvány címlapjának és absztraktot tartalmazó oldal(ai)nak beszkennelt változata
- a konferencia honlapján (https://www.remedicon.hu/261/47-membran-transzport-konferencia/absztrakt-felhivas) található szempontoknak megfelelő absztrakt.
 
A pályázatot elektronikusan kell benyújtani 2017. március 8. 23:00-ig Dr. Szentandrássy Norbert TDT titkár részére: szentandrassy.norbert@med.unideb.hu
 
A határidő után beérkezett pályázatokat (vagy igazolásokat) nem tekintjük érvényesnek. Az elbírálást követően a pályázat nyerteseit e-mailben értesítjük.
 
more

Jelentkezési lehetőség a XXIV. Marosvásárhelyi TDK Konferenciára

more

Hírek

Új szakkollégium az IK-án
2021 december 13. 09:52 (hétfő)
Fókuszban a gyógyszervizsgálatok
2021 december 11. 13:27 (szombat)
Online toboroz az Egészségügyi Kar
2021 december 8. 08:54 (szerda)
Középpontban az idősek
2021 december 7. 11:19 (kedd)
Fókuszban a zöld biotechnológia
2021 december 6. 14:51 (hétfő)