Működés és tagok
A Tudományos Diákköri Tanács (TDT) a Debreceni Egyetem, (DE) Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) dékánjának megbízásából működik. A TDT a tudományos diákköri munkával kapcsolatos feladatokat látja el a Debreceni Egyetem ÁOK-n, illetve külön megállapodás alapján a következő karokon is: Fogorvostudományi Kar (FOK), Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) és Egészségtudományi Kar (EK). A TDT végrehajtó szerve az elnökség (TDTE). Tagjai az elnök és az oktatói titkár(ok), akiket a DE ÁOK dékánja nevez ki, valamint a hallgatói elnök és hallgatói titkár, akiket az elnök jelölése alapján a Választmány választ meg. A TDT határozatait a jelen lévő tagok egyszerű többségével hozza; azokat a honlapján keresztül nyilvánossá teszi. A szavazás akkor érvényes, ha a TDT tagjainak több, mint 50 %-a jelen van. A TDT intézményi konferenciákat szervez, gondoskodik a bíráló bizottságok felállításáról. Nyilvántartásba veszi (teljes jogú TDK taggá nyilvánítja) azokat a hallgatókat, akik munkájukról TDK előadás vagy pályamunka formájában már számot adtak. Külön kérelemre nyilvántartásba veszi (teljes jogú TDK taggá nyilvánítja) azokat a hallgatókat, akik tudományos társaságok kongresszusain szerepeltek vagy tudományos folyóiratban publikáltak. A TDT ösztöndíjakat, tanulmányutakat hirdethet meg, és a pályázatok alapján dönt a támogatások mértékéről és odaítéléséről. A TDT hallgató és oktató képviselőket küld az OTDT szakbizottságaiba. A TDTE irányítja és összehangolja az intézeti (klinikai) diákköri tevékenységet. Működése közvetlenül az ÁOK dékánjának felügyelete alá tartozik.
A Tudományos Diákköri Tanács tagjai a 2026-2027-es tanévben (frissítés alatt!):
Elnök:
- Prof. Dr. Bácsi Attila - Immunológiai Intézet
Oktató titkárok:
- Dr. Horváth Balázs - Élettani Intézet
- Dr. Priksz Dániel - Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
Hallgatói elnök:
- Kádár Anna Zsófia - ÁOK V. Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék (zsofia99999@gmail.com)
Hallgatói titkár:
- Kusztro Szvitlána- ÁOK IV. Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet (kusztroszvitlana@mailbox.undeb.hu)
ÁOK oktatói tagok:
- Prof. Dr. Bay Péter, Orvosi Vegytani Intézet
- Prof. Dr. Balázs Margit, Népegészségügyi és Járványtani Intézet
- Dr. Bereczky Zsuzsanna, Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék
- Dr. Csépány Tünde, Neurológiai Tanszék
- Dr. Mótyán János, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet
- Prof. Dr. Panyi György, Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet
- Dr. Pénzes-Daku Krisztina, Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék
- Dr. Ráduly Arnold, Kardiológiai Intézet
- Prof. Dr. Vereb György, Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet
- Dr. Zákány Florina, Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet
- Dr. Zákány Róza, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet
ÁOK hallgatói tagok:
- Al-Khafaji Yousif Qais Muhsin
- Budai Vivien
- Kothalawala Rosemary
- Huber Emese
- Lesku Dóra
- Nagy Boglárka Tímea
- Révész István
- Tatai Ottó
- Veres Brigitta
Delegált tagok:
- Egészségtudományi Kar oktatói tag: Dr. Szarka Krisztina; Rusinné Dr. Fedor Anita
- Egészségügyi Kar hallgató tag: Bányai Anna; Dr. Ignácz Kata
- Fogorvostudományi Kar oktatói tag: Dr. Szentandrássy Norbert
- Fogorvostudományi Kar hallgató tag: Papp Laura Mária FOK V.
- Gyógyszerésztudományi Kar oktatói tag: Dr. Bak István
- Gyógyszerésztudományi Kar hallgató tag: Sándor Anna Viktória GYTK IV.